A konyhában állva írom ezt a posztot, a fiúk kint vannak, fő az ebéd, Anna szaladgál, Peti pedig beszaladt a munkahelyére. Az utóbbit leszámítva egy átlagos vasárnap délelőtt is lehetne, de nem az. Nem az, mert ma reggel megtanultuk a "g" betűt, átbeszéltük elölről, hátulról, írtuk kicsiben, nagyban, lisztben, papíron, és délután kötelezően el kell készítenie Nimródnak a saját varázserdőjét a szivárvány színeivel, mert képzőművészeti órára ez a feladat.

Bevallom őszintén, élvezzük hogy itthon vagyunk - néhány óra kivételével a férjem is  - mindannyian. A gyerekek különösen. De nem könnyű három különböző korú, igényű és feladatú gyerekkel megoldani a hétköznapokat.

És persze főzni is kell, lehetőleg minden nap, lehetőleg több félét, mert válogatnak, és mert Anna étrendjére is figyelnem kell, nem kaphat tejeset még mindig. Jut eszembe, Petyu sem, ő laktózérzékeny-gyanús.

Nagy elánnal vetettem bele magam az élő közvetítésekbe (mondjuk a cirkuszéba nem, tiltsák már be végre!). Meseolvasások, múzeumtúrák, érdekes tudományos kísérletek, de bevallom nektek, nem jött be. Abszolút nem kötötte le a gyerekeket. Inkább kint vannak a kertben, bringáznak az utcán, nézik a tévét és nyomkodják a telefont.

Mivel Nimródnak tanulnia is kell, ezért kénytelen voltam felállítani egy viszonylagos napirendet, hogy minden feladat el legyen végezve, eleget legyenek kint, ne töltsenek túl sok időt képernyő előtt, és én is levegőhöz jussak. Reggel fél 7 körül kelünk, fél 9-ig játék, fél 9-től ma 10-ig tanultunk, addig Anna az apjával volt, Petyu nézhette a tévét és vasalható gyöngyözött, neki ilyenkor szabadság van. 10 körül kiküldöm őket, fél 12-ig, addig Anna vagy itt totymákol, vagy berakom a kiságyába. Neki is új helyzet, hogy bizony hosszabb ideig kénytelen ellenni egyedül, de ez nem feltétlenül baj, eléggé el volt kapatva ebben a tekintetben. Délben ebéd, Anna lefekszik aludni, a fiúk megkapják a telefont, és így mi is tudunk kicsit pihenni. Délután pedig irány ki, este egy kis játék, a szokásos közös kártyaparti, egy kis tévénézés, és ugyanúgy mint eddig, Annának 7-kor, a fiúknak 8-kor lámpaoltás.

Így nem esnek ki a biztonságot jelentő ritmusból, és ha már napközben Petivel nem sok idő jut magunkra és egymásra, este tudjuk pótolni.

Hálás vagyok a tanítónéninknek, mert elsőre tényleg tök izgalmasnak tűnt a sok applikáció, meg tananyagmegosztó platform, meg a live óra, de hála Istennek, nálunk semmi ilyesmiről nincs szó. Első osztályban ott kell lennünk a gyerekek mellett ebben a helyzetben, hiszen egyedül nem tudják megtanulni a betűket leírni, kiolvasni. E-mailben megkapjuk a feladatokat, részletes útmutatásokkal, és gyakorlatilag 0-24-es kontaktlehetőséggel. A megoldásokat feltöltjük drive-ra, és így ellenőrizhetőek a gyerekek, Bevallom őszintén, három gyerek mellett ennyi elég is. :)

Pár naponta lemegy valamelyikünk a boltba, azt nem magyarázom hogy miért maszkban és 1 liter kézfertőtlenítővel, és alaposan bevásárol. Nem azért mert félünk hogy nem lesz mit enni, hanem mert szeretnénk minél ritkábban emberek közé menni. Ugyanis nem én fogom megfertőzni a szüleimet, hanem a gyerekeink, ha mi esetleg kórházba kerülnénk, mert hát jó eséllyel ha mi is, akkor ők is. Úgyhogy van lefagyasztva kenyér, több adag gombapörkölt fő, hogy azt is hibernálhassuk, van mirelit rántott sajt, dínóhusi, minipizza, zöldség, és hát jó magyar szokás szerint liszt meg cukor (tízmillió pék országa). Bab viszont nincs, mert az egy zacskóval vagy konzervvel sem volt a boltban, úgyhogy a magyar takarók alatt jó meleg lesz az elkövetkezendő napokban, hetekben.

Egyebekben tényleg igyekszünk pozitívan állni a bezártsághoz. Én pizsiben vagyok egész nap, újra elővettem a török nyelvkönyveimet, beállok a fiúkkal gyöngyözni, Annikával jókat röhögünk amikor épp nem ordít valamiért, esténként pedig miután lefertőtlenítettünk belsőleg egy pálinkával, megnézünk egy filmet, és találgatjuk. mikortól lesz kijárási tilalom. Futni azért elmegyek esténként, a tiszti főorvos (nekem csak Cili néni) azt mondta, ha egyedül megyünk, akkor lehet.

Legyetek együtt, maradjatok otthon!