Elég nehéz hét van a hátam mögött. Hétfőn arra ébredtem, hogy berekedtem, köhögök, erőtlen vagyok, és semmihez nincs kedvem. De hát ugye anya betegsége pont olyan mint más betegség, csak épp senkit nem érdekel, pörögni kell mintha mi sem történt volna.

A reggeli suliba-oviba szállítás gondját Peti levette a vállamról szinte minden nap, de a délutánok és az esték az enyémek voltak, napközben pedig ha Lanni aludt, akkor karácsonyi ajándékokat gyártottam (szép dolog az szmk ha egészséges vagy:) ), vagyis nem igazán tudtam pihenni.

Igyekeztem én magam is lenyomni a saját torkomon hogy minden oké, fog ez menni, nem vagyok olyan rosszul, de az uszodás délutánok után (amik három gyerekkel akkor is burleszkbe illőek ha jól vagyok) egyszerűen ledobtam a láncot. Türelmetlen voltam, nem volt erőm és hangom az esti meseolvasáshoz, nem akartam hogy a fiúk elkapják tőlem a nyavalyát, így az esti összebújások is elmaradtak, ráadásul az is stresszelt, hogy már rég kész kéne lenniük a mézeskalácsoknak, áradnia kéne a karácsonyi hangulatnak, és a fejemben már össze kellett volna állnia a menünek, ehhez képest annyi karácsonyi hangulatom van, hogy én vagyok Dél-Buda Grincse.

Cherry on pie, elkezdődtek az itthoni olvasás gyakorlások. Nagyon hálás vagyok, hogy nem csaptak bele két tenyérrel a lecsóba, és nem kellett már hetekkel-hónapokkal ezelőtt beiktatnunk ezt újabb programot az amúgy is feszes esti menetrendünkbe. De most már be kell. Ami nem gond, ha jól megy a dolog.

Csakhogy tegnap nem ment olyan jól.

Ez - ha nem vagyok ennyire szétcsúszva - nem pumpálta volna fel a vérnyomásomat, mert az első hetekben történt nagy kiborulás után (kiradíroztattam a házit mert szerintem nem volt szép) arra jutottam, hogy nem stresszelem a gyereket, előbb-utóbb bele fog jönni mindenbe, nem ülünk mindennap a gyakorlófüzet felett, elég neki az iskola. Így viszont annyira mérges voltam amikor egy óra után sem sikerült kiolvasni azt hogy le-li, hogy erősen előtört anyából a borsodi vidék szépséges szókincse.

Hozzáteszem, nagyobb bakot nem is lőhettem volna ezzel, mivel bizonyított tény, hogy ha a gyereket stresszelik (és mi lehet nagyobb stressz mint egy kiabáló felnőtt) blokkol az agy, és egyszerűen nem tud teljesíteni. Annak meg hogy le-li semmi értelme, így aztán még inkább értem hogy miért nem bírta összeolvasni szegény. 

Azzal, hogy leírtam a nyomorunkat nem arra akarok kilyukadni, hogy sajnáltassam magam, magunkat, hanem arra, hogy miért nem volt meglepő, hogy ma amikor bementem Nimródért délre a suliba, a tanítónénink jelezte, hogy a gyerek szét volt esve ezen a héten, ma pedig káromkodott az osztályban.

Nyilvánvaló az összefüggés, ugye? 

Elég volt néhány apró zavar a megszokott, biztonságos itthoni életben, ami néha ugyan hangos, de nagyon szeretetteljes. Ennyi kellett ahhoz hogy szétszórtabb legyen, hogy vadabbul viselkedjen. Tökéletesen leképezte az itthoni - szerencsére átmeneti -  helyzetet. 

És igen, arról nem tehetek hogy beteg vagyok, és arról sem, hogy emiatt nincs még mézeskalács, elfelejtünk gyertyát gyújtani, vagy sokkal megterhelőbb lezongorázni a délutánokat. Nem tehetek róla. De ők sem.

Ha gond van a gyerekkel, akár a viselkedésével, akár a teljesítményével, érdemes először mindig önmagunkban, az otthonunkban körülnézni. Mert ha otthon béke van, akkor a gyerek lelkében is béke van. És akkor a le-li összeolvasásánál sokkal komolyabb gondokkal is megbirkózik.