Amikor kiderült hogy újabb taggal bővül a család, pánikba estem. Nem tudtam enni (még nem a hányingertől), alig aludtam, és csak az járt a fejemben: nem vagyunk normálisak. Hiszen egy hét és egy öt éves gyerekkel - fizikailag legalábbis - könnyebb az élet. Egyedül öltöznek (a zoknit kivéve, a zokni egy áááátok), egyedül fürdenek, egyedül készítik a reggelijüket, nem kell őket cipelni, és ha kedvük tartja, vagy épp valami érdekük fűződik hozzá, maguktól rendet is raknak a szobájukban.

Az újabb terhesség örömével együtt jött a félsz, hogy megborítjuk ezt a jól működő, bejáratott rendszert. Az zakatolt a fejemben, hogy hova illesztem majd be egy csecsemő fürdetését, fektetését az esténkbe úgy, hogy a fiúkkal is össze tudjunk kucorodni, hogy meséljenek a napjukról, hogy meséljek nekik ha épp kérik, vagy barkóbázzunk elalvás előtt.

Sokszor lehet hallani, hogy a harmadik gyerek már felnő magától, a jég hátán is meg fog élni, neki alkalmazkodnia kell mindenkihez, az ő napja már ahogy esik úgy puffan. Rá kellett jönnöm hogy ez - legalábbis a mi esetünkben - nem igaz. A háromból csak egy gyerek napirendjét kellett felszámolnom ahhoz, hogy eluralkodjon a káosz.

Persze rendszert vinni az életünkbe minden gyerekünk érkezésével egyre nagyobb kihívást jelentett, pláne úgy, hogy az édesapjuk sokáig dolgozik, vagy épp az építkezést koordinálja.

Nimródnál abszolút működött a Suttogó-féle - azóta ugyan sok kritikát kapott - 4 órás beosztás. Ehhez kell egy kiegyensúlyozott személyiségű baba is, de fontos volt, hogy az első naptól kezdve szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy mikor fürdik, mikor eszik, mikor alszik el este.

Azt tapasztaltam, hogy ha legalább az esti program fix, akkor a napközbeni ritmus könnyebben beállítható úgy, ahogy nekünk megfelel.

Petyu....nos, konkrétumokra nem emlékszem azzal kapcsolatban, hogy fésültük össze az ő napirendjét a bátyja rutinjával, tekintve hogy robotpilótára voltam állítva, de nagyon hamar összehangolódtak, és bár van közöttük 2 év 2 hónap korkülönbség, az esti programjuk ugyanakkor, ugyanaz.

Ebbe az idillbe robbant be Anna, aki picinek nagyon jó alvó volt éjszaka és nappal is. Aztán valami elromlott. Hogy az intenzív fogzás, a nem elegendő anyatej, vagy a gasztroenterológiai gondjai miatt ébredt 3-4-szer éjjel, és aludt maximum kétszer fél órát napközben, nem tudtam. Más nem nagyon jutott eszembe, talán még a mozgásfejlődés, a Hold állása, a túl sok inger és a napkitörések (vagy Napkitörések?).

Annyira készültem az őszi szünetre. A fiúk anyukámnál voltak, én meg már láttam lelki szemeim előtt, hogy mekkorákat fogok éjszaka aludni, napközben pedig filmeket nézek, belevágok egy nagy horgolás-projektbe, és lazítok a férjemmel, amíg Anna alszik. Nyilván nem így lett. Óránként ébredt éjszaka, és nappal sem tudta kipihenni magát. Mindketten krónikusan fáradtak voltunk. Éreztem, hogy lépnem kell.

Kaptam egy könyvet, ami ráébresztett, hogy a sok újdonság (új gyerek, iskolakezdés, oviváltás, építkezés) közepette elkövettem egy óriási hibát, ami mindannyiunk életére rányomta a bélyegét. 

A lányomnak nem volt napirendje. Ha úgy esett, fél hétkor aludt el, ha úgy esett,  negyed kilenckor tettem le. Volt hogy fürdettük, volt hogy ez elmaradt. Volt hogy fél hatkor volt vacsora, volt hogy fél hétkor. Volt hogy délelőtt már 9-kor visszatettem aludni, volt, hogy csak 11-kor. 

Mentegethetném magam, hogy alkalmazkodnia kell a nagyok programjához, az úszáshoz, a fejlesztéshez, a reggeli oviba-suliba menetelhez, vagy egyszerűen csak foghatnám arra, hogy a harmadik gyerek élete már csak ilyen. De nem teszem, mert mindegyik gyerekemnek joga van ahhoz, hogy - lehetőségeinkhez mérten - nyugodt napjai legyenek. 

Úgyhogy bekeményítettem: minden nap este hatkor Anna vacsorázik, addig a fiúk elfoglalják magukat, majd ők is megkapják a vacsijukat. Fél hétkor Anna megfürdik, háromnegyed hétkor bevonulunk a szobájába, a fiúk pedig fürdeni mennek. Anna megissza a tápszerét, és már bágyadtan, de még ébren legkésőbb hétkor ágyba kerül, én pedig kijövök a szobából.

Ez azt jelenti, hogy hétkor ott állok egy alvó, és két megvacsorázott, megfürdött, pizsamába öltözött gyerekkel, így az utóbbi kettővel indulhat a jól megérdemelt UNO-parti. Mert a pihenés mellett ez a másik nagy pozitívuma a határozott és állandó rendszernek: minden hétköznap egy teljes óra csak a fiúké. Ebbe pedig sok minden belefér, nem csak a kártya, hanem a meseolvasás, és egy kis összebújás az ágyban, külön-külön mindkettőjükkel. 

Nyolckor villanyoltás, pusziosztás, és a nap fénypontja: csend lesz, ránk pedig vár két-három tökéletesen gyerekmentes óra Petivel, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy tartalommal töltsük meg a kapcsolatunkat, biztosítva a családunk fundamentumát. 

Anna még így is kétszer ébred éjjel, de azonnal vissza is alszik, és a napközbeni alvásai minimum kétszer egy órára hosszabbodtak. Nem tudom milyen messze vannak még az átaludt éjszakák, de a káosz felszámolása óta teljesen kipihentnek érzem magam. Miután megittam a kávémat. Mindkettőt. Feketén.